Bubu

Bubu a madár, egy belvárosi lakásban nevelkedett, a szülei ellátták minden jóval, körülvették szeretetükkel, óvták a szellőtől is, lesték a kívánságait.

Bubu nagyon szorgalmas volt abban, amit szeretett csinálni, tisztaságmániás a mai napig, de leginkább irányítani szerette a körülötte levőket.

Jószívű madárként ismeri mindenki. Mindenhez volt valami ötlete, és óriási botrányokat csapott, ha nem úgy történtek a dolgok, ahogy szerette volna...

 

  • Elegem van! Elegeeem vaaan! De, tényleg. - mondta Bubu a madár és közben olyan gyorsan mozgatta a szárnyait, hogy a kialakult szél lesodorta a Herendi vázát a barokk tálalóról. A ritkaságszámba menő Rothschild mintás váza darabokra tört a 15. századból származó perzsaszőnyegen.

  • Még egyszer mondom! Ha egy kicsit jobban figyelnétek arra, amit mondok, már túl lennénk rajta. - Közben a szárnya meglepően sok tolla közül lassan kihúzott egy papírlapot, amin különös vonalak, számok voltak, látszólag nagy összevisszaságban.

  • Bubu! Megtennéd, hogy lelépnél a szőnyegről, hogy összesöpörhessem a törött cserépdarabokat? - kérdezte édesanyja, aki egy ideje már csípőre tett kézzel várta, hogy hozzáláthasson a takarításnak.

Bubu magán kívül volt.

  • Már ezerszer elmondtam, hogy a prézlis karfiolt ne olívaolajjal, hanem vajjal süssed, mert az egészséged a legfontosabb! Illetve fordítva, olívaolajban süssed, ne vajban, mert az nem egészséges. Hát hogy vigyázzak rád, ha nem figyelsz oda arra, amit mondok? De tényleg! - csattogtatta meg Bubu harciasan a csőrét, mert a madarak így szokták kifejezni az izgatottságukat. Közben a titokzatos papírlapot nagyon ügyesen henger formájúra hajtotta, majd elkezdte sodorni a sarkát.

  • Bocsánat... - suttogta az édesanyja, - akkor most akkor olajjal, vagy vajjal?

  • Most már én se tudom, annyira megzavartál. De azért is elmondom! - És levegővétel nélkül, hangosan és sebesen folytatta a mondandóját. A különös papírlap már nem is emlékeztetett papírlapra, sokkal inkább egy csőrre, aminek a vége be volt pödörve.

  • Azt kértem, csak azt kértem, hogy figyeljetek rám, de ti megint nem azt teszitek, amit mondtam. - Bubu közben egy határozott lendülettel lelépett a perzsaszőnyegről, alig ragadt a talpára egy-két törött cserépdarab. A papírcső visszakerült a rejtekhelyére, csak a pödrött vége kandikált ki a tollai alól.

  • Mit szorongatsz a szárnyaid alatt Bubu? - tette fel a kérdést édesanyja, akinek kikerekedtek a szemei, ahogy végignézte a papírlap sorsát az elmúlt percek alatt.

Szokatlan dolog történt. Bububól váratlanul kifogyott a szó. A szobában lehetett hallani a kaparászó zümmögést, ahogy a csilláron egy légy talajt próbál fogni. A feje elkezdett vörösödni, ahogy megfontolt mozdulattal benyúlt a tollai közé, és csigalassúsággal kihúzta a pödrött végű papírcsövet.

  • Mit csináltatok vele? Hogyan tudtátok ennyire tönkretenni a diplomámat? Illetve... Ki is csinálta ezt a szörnyűséget? - És először a térdére, majd a hasára huppanva folytatta az útját vissza a perzsaszőnyeg felé, a csőrével telibe találva a legnagyobb cseréptörmeléket, ami még nem került a lapátra édesanyja sepregetése során. Bubu szemei villámokat szórtak, a tekintete szinte összehegesztette a falon levő egyik repedést.

  • Azzal akartalak benneteket meglepni, hogy megmutassam a diplomámat, amit azért kaptam mert megnyertem a kerületi virágkötési versenyt! Annyira siettem vele haza, hogy még be se kereteztettem! Erre ti itt felbosszantotok a prézlis karfiollal, mert tönkreteszed az egészségedet. Nem vettem észre, hogy izgatottságomban pödröttvégű papírcsövet csináltam belőle.... - Bububól kitört a zokogás.

Bubu sértődötten átviharzott a nagyszobán, majd magára csukta a szobája ajtaját. Miután kissé megnyugodott, ismét nekilátott az Ajándék csinosításához. Az elmúlt héten semmi mással nem foglalkozott, mint az anyukája születésnapjára tervezett meglepetés készítésével. Sokat vesződött az ágytakaró megvarrásával. Bejárta az egész várost, hogy megfelelő színárnyalatú vásznakat találjon, hozzájuk ugyan olyan színű fonalakat kutatott fel. A munka javával már elkészült, most a bélést varrta bele, ami nem volt könnyű munka. Közben arra gondolt, hogy hűvösebb estéken milyen jó meleget ad majd édesanyjának a takaró. Amikor beesteledett, a konyhából érkező finom illatok kicsalogatták a szobájából.

  • Jó, hogy jössz, lassan kész a vacsora! - mondta halkan édesanyja.

  • Akkor itt az ideje, hogy megterítse az asztalt édesapám, mégse állva együnk már a konyhában, de tényleg! - verődött vissza a falról Bubu hangja.

  • Nem terítenél most meg Te? Apád el van foglalva.

  • Én eddig kimerítően dolgoztam, nekem is jár egy kis pihenés - válaszolta Bubu, miközben illedelmesen leült az ebédlőszékre és figyelmesen nézte, hogy édesapja nagy gyakorlattal elhelyezi az asztalon a tányérokat, a kést, a villát és a szalvétát a villa mellé.

  • Édesapám! Nem kellene annyit rohangálnod, megmondta a gyógytornász, hogy pihenésre van szükséged. Te meg itt fel-alá szaladgálsz a tányérokkal. A végén még túlterheled magad. Üljél le végre! Rossz nézni, ahogy fárasztod magad! - és Bubu felpattant, hogy édesapjának főzzön egy gyümölcsteát, mert meggyőződése volt, hogy a gyümölcstea gyógyír a teniszkönyökre.

  • Ha esetleg segítenél a terítésben... - csúszott ki édesapja száján, de ahogy kimondta, már meg is bánta mert nehezen viselte a konfliktusokat.

  • Na, jó. Elegem van, hogy mindig engem piszkáltok, amikor kiteszem a lelkemet értetek! Egész délután azon dolgoztam, hogy elkészüljön édesanyám ajándéka, és ez a hála. Édesapám, neked éppen gyümölcsteát készítek. Elegem van. Mondjátok meg, hogy mit akartok tőlem, mit tegyek. - Amikor mondókájának végére ért, kinézett az ablakon és meglepődve észlelte, hogy nagy cseppekben eleredt az eső.

  • Bubu! Kérdezted, hogy mit segíthetnél - szólalt meg váratlanul az édesanyja, aki éppen hőálló kesztyűvel vette ki a vacsorát a gőzölgő sütőből. - Nagy segítség lenne, ha elvinnél nagymamának néhány tiszta zoknit, már egy hete kért rá.

  • Rendben van! - húzta fel az orrát Bubu - szóval kiküldtök a zimankós esőbe, hadd fázzak meg! Ha csak ennyit számít nektek, hogy... na, mindegy... megyek is.

Amikor vége lett a vacsorának, Bubu felvette a legmelegebb kabátját és útnak indult az esőben, de elhatározta, hogy a másik irányban próbál szerencsét mint amerre a nagymamája lakik... Bubunak nehéz volt a szíve.