Nyuszii

Nyuszii szülei elváltak, nagynénije nevelte, aki rosszul bánt vele.

Nyuszi jó tanuló volt, kissé koraérett, majd amikor befejezte az iskolát, agysebésznek akart tanulni, de a nagynéni maga mellé akarta venni eladónak a takarmányboltba.

Nyuszii a nyúl, egy esős délután elhatározta, hogy világgá megy. Nem vitt magával semmit, csak a telefonját és egy sós perecet... no, de, erről majd később...

*

Délután négyre ért haza az edzésről. Addig húzta az időt, hogy már nem volt értelme bemennie a takarmányboltba, ahol kis zacskókba kellett kimérnie a szotyolát, amiből a vevők az erkélyükön felszerelt madáretetőket szokták feltölteni. Egy levelet talált a postaládában, amiben arról értesítették, hogy felvették a főiskolára, de nem volt kedve elmondani a nagynénijének, akinél lakott. A nagynénit Zsike néninek hívták a boltban. A takarmányboltot már olyan régen vezette, hogy minden környékbeli beköszönt neki, ha elment a porta előtt. Ha valaki elmulasztotta volna a köszönést, Zsike néni a szájára vette volna az illetőt és az rosszat jelentett. Jónéhány család békéje ment már tönkre Zsike néni piszkos szája miatt. A pletykák, a rosszindulatú, leginkább hamis történetek - mint a sav - emésztették el a kapcsolatokat. Nyuszii magában csak Szipi néninek hívta őt, ami a szipirtyó rövidítése. Még édesanyja olvasott neki gyerekkorában egy mesét, ahol szipirtyónak nevezték a gonosz mostohát.

• Nyuszii édesem! Hány zacskót töltöttél meg ma szotyolával? Most, hogy jön a hideg, sokan keresik a madáreleséget.

• Most értem haza az edzésből Zsike néni, már bezárt a takarmánybolt.- válaszolt unottan Nyuszii.

• Haszontalan vagy, mint amilyen az anyád volt! Az is inkább téged tanítgatott, ahelyett, hogy kiszolgálta volna a vevőket a takarmányboltban!

Nyuszii szomorúan kuporodott le a cipősszekrény mellé, ott alakított ki korábban egy védett zugot magának. Mint egy fénykép villant fel emlékében édesanyja kicsit kócosan, ahogy magához öleli és próbálja őt eltüntetni Zsike néni szeme elől. Zsike néni ugyanis azt akarta, hogy adja őt örökbe a szomszéd henteséknek, akiknek nem lehetett gyerekük. Amikor egy félévre rá eltemették az édesanyját, a hentesék már nem akartak gyereket, ott maradt hát Zsike néni nyakán...

Nyuszii agysebész szeretett volna lenni. Tudta, ehhez sokat kell tanulni, de ez nem esett a nehezére, mindig is a legjobb tanuló volt az osztályban. Még akkor is, amikor sokat hiányzott az órákról mert a takarmányboltban kellett dolgoznia és Zsike néni napokra rázárta az ajtót.

• Minek is mennél iskolába, amikor itt elönt minket a rengeteg munka! Láthatod, hogy mennyit kell itt dolgozni, anyád se bírta. - sziszegte az orra alatt Zsike néni.

Azt kevesen tudták, hogy Zsike néni csak tettette, hogy dolgozik. Reggeltől estig alvilági figurákkal pénzben kártyázott. Időnként nyert is, de leginkább vesztett. Sokat. A múlt hónapban is eltapsolta a takarmánybolt teljes éves bevételét, ráadásul adósságot is csinált. Ez is arra ösztökélte, hogy Nyusziit éjjel-nappal dolgoztassa. Gyakran felébresztette éjszaka. Hétfő éjjel is így történt.

• Elég volt az alvásból, egy-kettő, lapátold át a búzát a verembe, a kölest osztályozzad három csoportba, az árpát válogassad szét, a penészt óvatosan mossad le a magokról, nehogy észrevegyék, hogy megposhadt.

Nyuszii már nem szólt semmit, közömbösen felkelt és lapátolt, osztályozott és mosta le a penészt az árpáról. Ugyanakkor úgy érezte, hogy valami megmozdult a szíve környékén. Lassan, mint amikor a tűzhányó környéki házakban elkezdenek rezegni az üvegpoharak, kicsi lépésekkel elindulnak egymás felé, a végén összeérnek és vad csilingelésbe kezdenek.... Vihar előtti csend... Az ablakon beszűrődött a napfény, a függöny már árnyékot vetett a szemközti falra. Ez azt jelentette, hogy már délután van. Mostanra fejezte be a feladatokat és ma sem tudott iskolába menni. Eleredt az eső. Nyuszii ezen az esős délutánon elhatározta, hogy világgá megy. Nem vitt magával semmit, csak a telefonját és egy sós perecet.